Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Bölcseletek Márai Sándor tollából

2009.01.29

Ez a legnyomorultabb érzés. Mikor hiányzik valaki. Körülnézel, nem érted. Kinyújtod kezed, egy pohár vizet keresel tétova mozdulattal, egy könyvet. Minden a helyén van életedben, a tárgyak, a személyek, a megszokott időbeosztás, a világhoz való viszonyod nem változott. Csak éppen hiányzik valami. ...S ha nagyon pontos és figyelmes leszel, ha idejében kelsz és későn fekszel, ha sokat vagy emberek között, ha elutazol ide vagy oda, ha belépsz bizonyos helyiségekbe, végül találkozol azzal, aki vár. Természetesen tudod, hogy ez a reménykedés egészen gyermekes. Már csak a világ végtelen esélyeiben bízol. Hol keressed? S aztán, ha megtaláltad, mit mondjál neki?... És mégis várod.

 

Van-e még barátság a világon? Fiatal emberek azt hiszik, van; de aztán megtudják, hogy amit barátságnak hittek, csak pajtásság volt. A barátság sokkal bonyolultabb, fájdalmasabb és erőszakosabb kapcsolat, mint a szerelem. A szerelem adni és kapni akar. A barát csak adhat. Barátság, abban az értelemben, szűkszavúan, ahogy két ember, kézfogás és ígéret nélkül, egy életre jótáll a másikért.

 Kép

Csodálatos az is, mennyire érzékenyek az emberek. Mint egy rózsa. Mint egy kankalin. Oly végzetesen figyelnek minden szóra, mely hiúságukat sértheti, mint senki és semmi az élők világában. Egy hanglejtés is halálra tud sebezni egy embert, igen, már az is, ha éppen hallgatsz róla, mikor ő úgy várja, hogy dicsérjed, vagy helyeselj neki: örökké ellenségeddé változtat egy embert.
S ugyanezek az emberek, akik ilyen félelmesen finom hallással érzékelnek mindent, ami személyükre vonatkozik, akik egy kézszorítás bensőségén, egy telefonbeszélgetés hanglejtésén is átérzik a személyük felé villanó véleményt vagy igazságot, ezek a mimózánál gyöngédebb és érzékenyebb emberek gondtalanul követik a legotrombább aljasságokat, szemrebbenés nélkül kegyetlenkednek, közömbösen és néha jókedvűen is. Az emberi léleknek ezt a rugalmasságát nem érdemes bírálni; csak tudni kell erről. S nem lepődni meg semmin, soha.

 

Van valami, ami úgy tud fájni, sebezni és égetni, hogy talán a halál sem tudja feloldani az ilyen gyötrődést: ha egy ember vagy két ember megsebzi bennünk azt a mély önérzetet, mely nélkül nem tudunk többé emberek maradni. Hiúság, mondod. Igen, hiúság… s mégis az emberi élet legmélyebb tartalma ez az önérzet.

Részletek a Füves könyvből

Az ünnepekrõl

Ha az ünnep elérkezik életedben, akkor ünnepelj egészen. Ölts fekete ruhát. Keféld meg hajad vizes kefével. Tisztálkodjál belülrõl és kívülrõl. Felejts el mindent, ami a köznapok szertartása és feladata. Az ünnepet nemcsak a naptárban írják piros betûkkel. Nézd a régieket, milyen áhítatosan, milyen feltétlenül, milyen körülményesen, mennyi vad örömmel ün nepeltek! Az ünnep a különbözés. Az ünnep a mély és varázsos rendhagyás. Az ünnep legyen ünnepies. Legyen benne tánc, virág, fiatal nõk, válogatott étkek, vérpezsdítõ és feledkezést nyújtó italok. S mindenekfölött legyen benne valami a régi rendtartásból, a hetedik napból, a megszakításból, a teljes kikapcsolásból, legyen benne áhítat és föltétlenség. Az ünnep az élet rangja, felsõbb értelme. Készülj föl reá, testben és lélekben. S nemcsak a naptárnak van piros betûs napja. Az élet elhoz másféle, láthatatlan ünnepeket is. Ilyenkor felejts el mindent, figyelj az ünnepre.

 

Arról, hogy az értelem kevés a megértéshez

Az értelem nem elég ahhoz, hogy megértsük önmagunkat vagy a világ tüneményeit: a lényeges, a csalhatatlan megértéséhez és érzékeléséhez valami más is kell, több, mint az értelem. Kell hozzá kegyelem is, alázat is, testünknek és ösztöneinknek valamilyen különösen szerencsés mûködése, vizsgálatunk tárgyának egyfajta elõnyös elhelyezése, s talán a csillagképek megfelelõ alakulása is szükséges hozzá, hogy megértsünk e földön valamit. Gondolj erre, mikor büszke vagy, mert azt hiszed, érted ezt vagy azt.

 

A boldogságról

Boldogság természetesen nincsen, abban a lepárolható, csomagolható, címkézhetõ értelemben, mint ahogy a legtöbb ember elképzeli. Mintha csak be kellene menni egy gyógyszertárba, ahol adnak, három hatvanért, egy gyógyszert, s aztán nem fáj többé semmi. Mintha élne valahol egy nõ számára egy férfi, vagy egy férfi számára egy nõ, s ha egyszer találkoznak, nincs többé félreértés, sem önzés, sem harag, csak örök derû, állandó elégültség, jókedv és egészség. Mintha a boldogság más is lenne, mint vágy az elérhetetlen után! Legtöbb ember egy életet tölt el azzal, hogy módszeresen, izzadva, szorgalmasan és ernyedetlenül készül a boldogságra. Terveket dolgoznak ki, hogy boldogok legyenek, utaznak és munkálkodnak e célból, gyûjtik a boldogság kellékeit, a hangya szorgalmával és a tigris ragadozó mohóságával. S mikor eltelt az élet, megtudják, hogy nem elég megszerezni a boldogság összes kellékeit. Boldognak is kell lenni, közben. S errõl megfeledkeztek.

 

Arról, hogy a szívek összetörnek

De pontosan úgy, mint a dalokban, melyeket a kávéházi chansonénekesnõk énekelnek. S a dalok tanulsága mindig annyi, hogy az összetört szíveket nem lehet többé eggyéragasztani. Az életben is ennyi a tanulság. Ha egy ember egyszer bizalommal, föltétlen érzésekkel közeledett valakihez, s érzéseit megsértették, "szívér összetörték", soha többé nem tud igazi bizalmat, feltétlen odaadást érezni egy másik ember iránt. Nincs érzékenyebb anyag a földön, mint az emberi anyag. Képtelen arra, hogy elfeledjen egy sértést, mellyel lelkét vagy érzéseit illették. S bármiféle baráti vagy szerelmi találkozást hoz is még számára az élet, gyanakvó marad, minden kapcsolat torz és gonosz játékalkalom lesz számára, örökké bosszút akar. Ilyen az ember. Vigyázz, ha ilyen megsértett szívûekkel állasz szemközt: nem tudod õket megengesztelni. S nincs az a türelem, bölcsesség, nagylelkûség, szenvedély, mely az ilyen csalódott szíveket nyugtatni tudja.

 

Bûneinkrõl és a bûntudatról

Meg kell tanulni hallgatni, s talán ez a legnehezebb. Az ember mindig többet beszél egy szóval. Nem lehet eléggé hallgatni. Azért is, mert minden beszéd reménytelen. Már az írott és rögzített szó is milyen reménytelen! Nézz körül a világban: mit használt a sok leírott szó, tanács, meggyõzõ kísérlet? Semmit sem használt. Mit is remélhetsz attól, ha valakinek elmondasz valamit? Semmit sem remélhetsz. Ezért hallgass, mindig töb bet és következetesebben hallgass, mint beszélsz, ne akard mesterségesen meggyõzni a többieket, mert ez lehetetlen az igazságnak csak akkor van valamelyes nevelõ ereje, ha te ma gad fedezed föl -, s ne akard fitogtatni, hogy tudsz valamit. Mégegyszer mondom, hallgass. Békében és háborúban, hall gass. S ha beszéltél, öblítsd ki utána szájad. S amikor helytelenül beszéltél, s bûntudat kínoz, ne hessegesd el ezt a bûntudatot; nézz szembe vele, keményen; mondd: "Megint beszéltem, s helytelenül, túlságosan, indulatosan vagy hiúan szóltam; ez így történt, már nem segíthetek rajta; de a jövõben keményebb leszek és hallgatni fogok." Hallgass, mert az Isten is hallgat, s Õ tudja, miért? A legokosabb hallgatni.

 

A kísértésrõl

Mindig, mikor megérkezik és szól hozzád a kísértés, mely barátságot, szenvedélyt, bizalmasságot, kötést ígér, tudjad: az anyag, melybõl az ilyen kötés készül, romlandó, mert emberi anyag. Ami ma eskü, holnap nyûg, ami ma szenvedély és vágy, holnap érthetetlen és torz emlék, ami ma hûség, holnap szomorú kötelesség. Hasztalan mosolyog, ígér, reménykedik a kísértés. Hasztalan él halálig szívedben a vágy, teljesen és bizalommal megosztani az élet magányát valakivel. Nincs módod erre, mert ember vagy. Mindig tudjad ezt.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.