Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Pillanatkép egy könyvtárosról

2009.02.01

 

Péntek délután, a könyvtárban alig van pár olvasó. Késő délutáni szürkület borul rá a könyvektől megtömött polcokra. Az olvasószolgálati pultnál őszes hajú, már-már nehézkesen mozgó, de annál inkább szellemileg aktív Irénke néni ül. Amikor meglát, szemüvegét letolja az orra hegyére, éppen az olvasójegyeket rendezte. Szeméből öröm és kíváncsiság sugárzik, még nem szólalt meg, de érzem, hogy azt gondolja, - miben segíthet? A jó könyvtárosok már csak ilyenek. Mindig azt lesik, kinek mit segíthetnek. Nem kérdeznek, az olvasó látja rajtuk a tettre készséget s már mondja is mire van szüksége. Miután bemutatkoztam Irénke néninek gondolkodásba esett, azt fürkészte honnan ismerhet. Segítettem neki. Olvasótáborok a 90-es évekből. Igen, Irénke néni harcolta ki az önkormányzattól, hogy a gyerekek nyáron „jó kezekben”, könyvek között, egy-egy irodalmi alak társaságában legyenek. Sokat köszönhetek neki, emlékszem mindig gyorsan olvastam a könyveket, hogy a könyvtáros néninek visszavihessem, ő pedig megkérdezze az olvasottakkal kapcsolatos élményeimet. Aztán azon kaptam magam, hogy nem azért olvasom a könyveket, hogy annak végeztével Irénke nénivel megoszthassam tapasztalataimat, hanem mert jó.

– Szerveznek még olvasótáborokat?

– Sajnos már olvasók is alig léteznek. A községből kirepültek azok a fiatalok akik még könyveken és Tv macin nőttek fel. A mostani tizenéves korosztály, – akiknek szólna az olvasótábor,– internetezik, számítógépen játszik vagy sportol. Nincs idejük elmélyülni a könyvekben. (arca elszomorodik, tudja, hogy a mai fiatalok a rohanó világ ritmusába születtek bele)

– Semmilyen tájékoztatási eszközt nem használnak?

– Dehogynem. Kikölcsönzik DVD-n a kötelező olvasmányokat. Gyorstájékoztatást használnak még egy-egy feladathoz. Lexikont vagy enciklopédiát. A legtöbben internetezni jönnek a könyvtárba a fiatalok közül. Több gép kellene, de sajnos az önkormányzati költségvetés elég szűkös.

– Mióta könyvtáros?

– Már több mint 30 éve. (nagyot sóhajt) Eleinte levéltárban dolgoztam.

– Más könyvtárakban is dolgozott?

– Hogyne. Levéltári munkásságom után tanító voltam a községben. Majd férjemmel a fővárosban éltünk, ott iskolai könyvtárosként dolgoztam 8 évet. Aztán visszaköltöztünk ide, megint tanító lettem és elődöm nyugdíjba vonulása óta vagyok itt.

– Melyik korosztály keresi fel legtöbbet a könyvtárat?

(gondolkodásba esik, felidézi a látogatókat, egy kis szünet után válaszol) Középkorúak leginkább, ők regényeket olvasnak zömmel. Pályakezdő fiatalok is vannak, szakmájukkal kapcsolatosan keresnek plusz információkat és nyelvkönyveket. Egyre több nyelvet akarnak megtanulni. A nyugdíjasok általában az újságokat olvassák.

– Ne vegye sértésnek, de úgy tudom ön is nyugdíjas korban van. (közbevág)

– Igen Kedves, már 5 éve. Van egy kislány, aki majd helyettem fog jönni. Folyamatosan tanítgatom. Nem csak a könyvek helyét kell megtanulnia, hanem az emberek igényeit. Ki milyen attitűddel rendelkezik, tudni kell neki könyvet ajánlani. Az egy dolog, hogy az egyetemen megtanítják az osztályozást és a raktári rendet. Ez még nem elég. Minden ott dől el, hogyan tud bánni az olvasókkal. Ez egy kisközösségi könyvtár, mindenki ismer mindenkit, olyan mint egy család.

– Van családja?

– A férjem 13 éve elhunyt, a fiam Franciaországban van 10 éve. (tekintete kimereng az ablakon, minta gondolatban elrepült volna a fiához)

– Egyedül érzi magát?

– Egyedül? (döbbenten kérdez vissza) Sosem vagyok egyedül, itt mindig van kihez szólni, mindig akad mit csinálni. Sok barátom van az olvasók közül és több ezer barátom vár rám a polcokon. (elmosolyodik).

 

Molnár Éva Edina

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.